Amikor Ájurvédáról beszélgetünk, akkor nagyon sokszor elhangzik a táplálkozás fontossága. “Amit eszel, azzá leszel” – ahogy magam is unalomig ismételgetem az előadásokon. Ugyanakkor végtelen kíváncsisággal fürkészem a tudomány fejlődését és az újabb és újabb felismeréseket a téma kapcsán: vajon mekkora az ellentét a több ezer éves bölcsességek és a modern tudományos kutatások között? Valójában mennyire fontos, hogy mit eszem?
Ehhez először is érdemes tisztáznom, hogy mégis milyen kutatásokra és tudományokra gondolok itt, vagy inkább, hogy mire nem… Most elsősorban nem olyan tudományokra gondolok, mint a biológia, anatómia, vagy a táplálkozástudomány…semmi olyan kutatásra, aminek a végén a rendszer kiköp magából egy tudományos tényt, miszerint X gyógyszer bizony rendkívül hatásos. Sokkal inkább érdekel az epigenetika, vagy egyes kvantumfizikai elméletek.
Az epigenetika lényege az én megértésem szerint az, hogy nem a genetikánk határozza meg az életünket, nem attól függ, hogy bizonyos betegségekkel találkozunk-e életünk során, hogy a génjeinkben hordozzuk-e, hanem attól, hogy a külső környezet hogyan hat rá, például hogyan irányítjuk a tudatunkkal a gének működését. Ez pedig úgy működik, hogy a megérkezünk a jelen életünk szerinti testbe, majd úgy 7 éves korunkig ez a test mintegy vevő eszköz betölti magába a környezetéből vett programokat és azokat futtatja 7 éves korától, rosszabb esetben élete végéig. Amennyiben kevésbé vagyunk tudatosak a saját működésünkről, vagy nem foglalkozunk önismerettel, akkor ezek a programok gyakorlatilag robotpilóta üzemmódban végig repítenek az életen:
gyermekkor, iskola, minden reggel felkelés, este lefekvés, a kettő közt munka, csekkbefizetés, rohanás, stressz, házasság, válás, új munka, új lakás, új házasság, újabb csekkek, betegség, öregség, halál….
Oké, belátom ez nem túl vidám leírás, de tapasztalataim szerint sajnos sokan élnek így.
Amikor azonban valami, vagy valaki kibillent a Mátrixból és elkezdünk gondolkodni, hogy “Vajon tényleg ennyi lenne az élet?”, akkor a dolgok új megvilágításba kerülnek. Onnantól már nem annyira fura és logikátlan elképzelésnek tűnik, hogy bizony én teremtem a valóságomat és nem a gének felelnek az egészségemért, nem a kormány, a szomszéd, vagy az anyósom felelős az életemért.
De akkor most tulajdonképpen számít, hogy milyen energiát, táplálékot, pránát viszek be a szervezetembe, vagy sem?
A válasz ismét összetett.
Kezdjük az elején: a biológia jelen állása szerint a sejtjeinkben található mitokondrium nevű sejtszervecske játsza a legnagyobb szerepet az energiánk előállításában és annak raktározásában. Vagyis, ha jól tápláljuk és elegendő folyadékot és oxigént is juttatunk a szervezetünkbe, akkor lesz energiánk, ha nem így teszünk, akkor az energiánk csökken.
Ezzel az elmélettel szemben, más tudományos elméletek szerint a bőrünkben található melanin egyfajta átalakító szerepet tölt be, melynek köszönhetően a környezetünkből felvett energiát bioaktív üzemanyaggá alakítja át, így képes gondoskodni az ember energia szükségletének akár 90%-ról.
Ez hajmeresztő igaz? Viszont választ adhat arra, hogyan lehetséges, hogy egyes emberek bizonyítottan nem táplálkoznak és nem isznak akár évtizedeken keresztül és vidáman élnek. Mások viszont ugyanebbe belehalnak.
Hogyan lehetséges ez?
Ha az epigenetika nézőpontjából vizsgáljuk meg a kérdést, akkor ez úgy lehetséges, hogy azok az emberek, akik borzalmas szegénységben élve éheznek, joggal rettegnek attól, hogy éhen és szomjan fognak halni táplálék és tiszta víz hiányában és ezt a programot futtatják a tudatukban (hiszen nincs más mintájuk), valamit jelentős szerepet játszik a folyamatban az általuk átélt félelem is, hogy meg fognak halni. – Nem véletlenül használják olyan nagy lelkesedéssel a hatalom emberei a megfélemlítést az irányítás eszközeként, hiszen szinte bármit meg lehet tenni egy félelemben tartott emberrel. – Tehát a borzalmas szegénységben élő, rettegő és vélhetően nem túl magas tudatossággal bíró emberek eleve halálra vannak ítélve önmaguk és a környezetük által, míg azok, akik nem vesznek magukhoz ételt, tudatosítva magukban, hogy a testük más módon is képes energiát felvenni, egy teljesen más tudatossági szinten, egy teljesen más programot futtatnak és ez adja a különbséget.
Tehát amikor arról beszélünk, hogy azzá válunk, amit megeszünk, akkor is igazunk van, és akkor is amikor ennek az ellenkezőjét állítjuk.
A különbség abban van, hogy a tudatosságnak milyen szintjén állunk.
Az ősi bölcsességek, amilyen az Ájurvéda tudománya, éppen ezt a tudatosságot tanítják meg a gyakorlóknak. Mert a tudat fejlődésének útja meglehetősen hosszú – általában – ezért érdemes az elején kezdeni: azzal, hogy megismerjük önmagunkat. Az pedig legkönnyebben talán a fizikai szintről megvalósítható. Megtanuljuk hogyan és miből épül fel a testünk jelen pillanatban és hogyan irányítja a tudatunk a mostani működést. Aztán megtanuljuk hogyan és miből épül fel a környezetünkben minden más, többek közt a táplálék és hogyan szolgál, épít, gyógyit ez minket. Változó hogy innen ki, milyen hamar halad tovább és nem is mindenkinek szükséges továbbmenni.
A jelenlegi megértésem szerint arra a válaszra jutottam a címben feltett kérdésre, hogy azon a tudati szinten, ahol most vagyok, még nagyon is számít, hogy mivel táplálom a testem és többek közt ennek a tiszta táplálásnak köszönhetem, hogy a tudatosságom emelkedésével a fentiekhez hasonló kérdések foglalkoztatnak. Jó érzés megtapasztalni mindazt a bölcsességet, amit korábban tanultam, mi szerint a táplálkozás (is) maga a tudatosság.
Vagyis az Ősi tudományok, mint az Ájurvéda és a modernek, mint az epigenetika ugyan arról beszélnek, amit szeretett kabbalista tanítóm Rav Berg is hangsúlyozott, hogy:
a tudatosság minden!
Ha ennél mélyebben érdekel az Ájurvéda nézd meg az Ájurvéda Életmód Alapképzést itt:
Ha pedig szeretnél konzultálni velem, vagy egy Ájurvéda orvossal, kattints ide a lehetőségekért:
Feel free to reach out!
Namaste,
