Mind tökéletesen érkezünk!
A reinkarnáció ősi tanítása szerint a lélek egy hosszú úton halad végcélja felé, ami nem más, minthogy egy folyamatos tapasztaláson keresztül az Istenivel egységbe jutni, azaz egyesülni. Ezen az úton az életek gyöngyszemenként fűződnek a lélek vándorlásának láncára. Ez alól senki, így Te sem vagy kivétel. Minden egyes életbe az őselemek és energiák tökéletes kombinációjával érkezel azért, hogy az adott élet célját – amelyért itt vagy -, elérd.
A világba lépésed pillanatában pontosan tudod mi a dolgod itt, azonban miután megszületsz ez a cél fokozatosan elhomályosodik a szemeid előtt. Miért? Mert az anyagi világ beárnyékolja a lélek és Teremtője kapcsolatát, ettől úgy tűnik, mintha ez a kettő eltávolodna egymástól. A Benned megnyilvánuló minőségek egyensúlyát megzavarja az elméd kondicionált működése és ettől a pillanattól, kezdetét veszi a saját világod megteremtése, az az utazás, amiben most létezel. Itt, a fizikai világban elkezded használni mindazt, ami a rendelkezésedre áll és az öt érzékszerveddel érzékelhető, ám eközben néha teljesen elveszítheted az irányt. Hiányérzeted lehet és keresed a Benned létező magasabb, tisztább, Isteni tudatot, melyet születésed pillanatáig érzékeltél, ám a kialakuló illúzió elhomályosított.
Hogy találd meg a helyes irányt? Kelet és Nyugat más utat talált erre, ezért számtalan megoldás kínálkozik, hogy elérd a megnyugvást, vagyis annak tudatát, hogy minden szempontból jó úton jársz.

Mit ad Neked egy MAHANA ékszer?

Útmutatást és harmonizáló energiákat az utadra.
A születésed pillanata, helyszíne, körülményei, vagy a csillagok állása mind arról mesélnek, hogy milyen céllal érkeztél. A világ szent iratai, amelyek kiállták az idők próbáját, egytől-egyig megegyeznek abban, hogy az ember igaz válaszokat és célt keres életútján és mindegyikük a magasabb rezgések, azaz fölfelé tartó utazásra buzdít Téged! Az ősi bölcsességek lámpásként világítják meg számodra az utat tanításaikkal, válaszaikkal, csodálatos eszközeikkel, hogy a helyes úton maradj. Talán éppen ezért olvasod most ezeket a sorokat. Egy ilyen lámpást veszel most a kezedbe egy csodálatos energiájú ékszer formájában, hogy tudd: jó úton jársz!
...ösi bölcsességek energiája egy gyönyörü ékszerben, amelyet magadon viselve segít Neked ebben a kalandos utazásban, amit életnek hívsz.
MAHANA mālā
A MAHANA mālā kollekciójának alapja a jóga világából is jól ismert imalánc. Ez a nyakláncként is viselhető füzér többféle különleges anyagból készülhet, mint a gyógyító füvek királynőjeként ismert tulsi, a Himalájában termő és gyógyító erejű rudraksha bogyó, az illatos szantálfa, vagy különböző értékes és gyógyító kristályok, drágakövek és nemesfémek. Bármiből is készül a mala, alapvetően két fő funkciója van: az egyik a mantra ismétlésének elősegítése, a másik a rezgések tárolása, azaz a mālā tiszta energia forrás.
És milyen energiát szeretnél tárolni? Természetesen azt az energiát, amely számodra a legkedvezőbb. Ezért minden MAHANA ékszer teljesen egyedi és személyre szabott célt szolgál. A tiszta célt a legtisztább és legnemesebb alapanyagokkal, kristályokkal, drágakövekkel és az őket kiegészítő nemesfémek használatával, valamint odaadó kézimunkával érjük el. Minden alapanyag, amit a MAHANA ékszerek készítéséhez használunk, rendelkezik a legmagasabb minőségi tanúsítványokkal, melyeket életre szóló garanciával adunk át. Az ékszerek készítői is elkötelezett gyakorlók, alázatos útkeresők, ezáltal maga a manufaktúra folyamata is tiszta és áldott.
MAHANA a kristályok
A kristályok különleges energiája közismerten is gyógyít. Gyógyító erejük fényükön, színükön és tökéletes geometriai formájukon keresztül ismerhetők meg, segítségükkel lényed minden aspektusa tökéletes egyensúlyba hozható. A kristály gyógyítás egy olyan művészet, amely képes pozitívan befolyásolni a fizikai, érzelmi és szellemi lényedet egyidőben, és harmonizálni az egyensúlyból kibillent energiáidat. Ezért állítjuk össze a Te saját MAHANA ékszered a számodra legideálisabb kristályok kombinációjából.

MAHANA szimbólumvilág

India az egyik legidősebb testvér a népek családjában; örökségében a védikus tanításokban az egész világ útmutatásra lelhet, mert e tanítás egyidős az emberi történelemmel, ezért lett a MAHANA mālā kollekciójának alapja ez az ősi bölcsesség és a 108 szemből álló lánc.
Az ősi bölcsességek igazságának birodalmában értelmét veszíti a nemzetek és a vallások közötti különbség, a MAHANA mālā kollekciója olyan értéket és üzenetet közvetít, ami segít minden spirituális úton járó gyakorlót, hogy valódi célja felé haladjon, hátrahagyva mindazt, ami ebben gátolja.
A MAHANA ékszerek szimbólum világa a legősibb szentírások és kultúrák bölcsességéből merít, az így alkotott egyedi ékszerek minden érző lény jólétét és a Te karmikus feladatod megoldását szolgálják, függetlenül a vallásodtól, világnézetedtől, származásodtól.
MAHANA mantrák
A mantra egy szanszkrit szó és olyan mágikus hangot, szót vagy mondatok összeségét jelenti, melyek ismétlése a védikus szentírások szerint előrébb visz a spirituális utadon a tudatod felszabadítása irányába. A mantrák megfelelő ismétlésével olyan meditatív állapotba kerülsz, amiben képes vagy kapcsolódni a legmagasabb energia forrásához, a Teremtőhöz. A MAHANA mālā-k azért állnak mindig pontosan 108 szemből, hogy segítségükkel kapcsolódhass a legmagasabb energiához és néha a maládon lévő szemek is rejtenek csodás erejű mantrákat.

MAHANA az ősi utak csomópontjában
Isten 72 neve egy olyan spirituális meditációs eszköz, melynek gyökerei a zsidóságon belül átörökített, ősi misztikus rendszerben, a kabbalában gyökereznek. Isten 72 neve 3400 éven át rejtőzött a Biblia három különböző szöveg részében. A szövegrészek mindegyike, mely a Vörös-tenger szétválasztásának ismert történetét beszéli el, 72 betűből áll. A betűket bizonyos rend szerint egymáshoz társítva kapjuk a 72 különböző és egyenként 3 héber betűből álló úgynevezett Isten neveket.
A kabbala tanítása szerint a héber betűk ősi erőket zárnak magukba, melyeket akár az által is felszabadíthatod, hogy csupán rájuk nézel, vagy leírod őket. Ezek az erők pedig képesek a Te életed szolgálatába állni és megoldást hozni mindazokra a problémákra, melyek látszólag áthághatatlan akadályként tornyosulnak előtted.
A huszadik századig titokban tartott, mesterről tanítványra áthagyományozott tudás mára elérhetővé vált Rav Jehuda Aschlagnak, Rav Brandweinnak és Rav Bergnek köszönhetően. Ez a fantasztikus erő a Te számodra is elérhető a MAHANA ékszerekkel. Az öngyógyítás e jelentős eszközét tartod a kezedben, amikor egy Istennévvel ellátott MAHANA ékszert viselsz.
Isten 72 nevének pozitív (és sosem önző, vagy ártó) szándékú használatával megtapasztalhatod teremtő erődet akár a gyógyulás, akár a sorsunk megváltoztatása kérdésében.
Születésed dátuma nemcsak a horoszkópodat dönti el, de saját Isten nevet is kijelöl számodra, a Hozzád tartozó néven való rendszeres meditáció pedig átsegít a nehézségeken, megmutatja feladatod, és segít ennek elérésében.
Szeretnél egy saját M ahana ékszert?
Ne feledd, egy MAHANA ékszert nem egy szezonra veszel. Minden MAHANA ékszer kiválasztása fontos, hiszen olyan energiát veszel magadhoz, amivel az egész életedet szeretnéd befolyásolni, az utadat segíteni. Ha kérdésed van ne hezitálj, keress minket bártan!
Namaste,
